Barion Pixel

Webáruházunk a kellemesebb felhasználói élményjavítása érdekében sütiket használ.A sütikről az adatvédelmi tájékoztatóban olvashatsz részletesebben. Adatvédelmi nyilatkozatot itt tudod elolvasni.

OK elfogadom

Óvodai ágyneműk és kiegészítők

Szeretnéd, ha csemetéd az oviban is úgy aludna, mintha otthon lenne Veled?
Válassz vidám mintájú tiszta pamut ágyneműhuzatainkból ! 

Jobban fogja érezni magát a barátságos macik, kalózok, és állatok közt, míg álomba szenderül.

 

 

Rendezés:

Ovis lepedő a nehezen elalvó gyerekeknek

A kicsik valóságos energiabombaként viselkednek, ezért a szülőknek nehéz lépést tartaniuk velük. Ha eljön az alvás ideje, akkor pedig különösen hisztisek lehetnek a csemeték, hiszen gyakran semmi kedvük a lefekvéshez. Talán az ovis lepedő használata jó ötlet lehet ebben az esetben, mert cuki minták is vannak rajta, ezért a csemeték talán így könnyebben hajtják rajta álomra a fejüket. A sárga macis termék például kitűnő vétel lehet, hiszen igazán édesek az ágyneműn lévő minták. Az ovis lepedő alapjában véve kisebb méretű, mint egy felnőttnek való termék, ezért könnyebb vele az ágyazás a kicsik apró ágyában. Az is jó hírt jelent a szülőknek, hogy az ovis lepedő akkor is jó vétel lehet, ha a kicsi allergiás vagy asztmás, hiszen néhány termék a betegeknek is megfelelő lehet.

Az ágyneműt egyébként 40 fokban lehet mosógépben is mosni, ezért nem fog nagy gondot jelenteni a termék tisztítása. További előnyt jelent, hogy az ovis lepedő nehezen gyűrődik, tehát nem baj, ha a gyermek éjjelente igen sokat forgolódik az ágyban. Igény esetén a webshopban szettben is meg lehet venni az ovis lepedőt, ezért a szülők vásárolhatnak a termékkel együtt paplant és párnát is. A webáruházból egyébként termékminta is rendelhető, amelynek a segítségével meg lehet tapintani, hogy milyen egészen pontosan a megrendelni kívánt áru. Ha pedig ennek alapján megtetszik az ágynemű, akkor akár rögtön le is lehet adni a rendelést a webáruházban, ahonnan igen hamar megtörténik a termék kézbesítése. Lehet, hogy a kicsik már akár pár napon belül a szép ovis lepedőn alhatnak majd.

A legjobb gyermek ágynemű tulajdonságai

Ha a gyermek ágyneműk világában a legjobbat keresed, akkor jó, ha néhány alapvető fontosságú tulajdonságot már az elején rögzítesz. Ezek azok a feltételek, melyek egyaránt prioritást élveznek, s melyek, ha megvalósulnak, akkor bizony tökéletes választásról beszélhetsz. Mivel gyermekekről van szó, így nem lehet elmenni a külső stílusjegyek kérdése mellett, annak ellenére, hogy nyilván, nem ez az elsődleges, alap esetben. Mégis, ahhoz, hogy a gyerkőcök tetszését elnyerjék a kiszemelt darabok, olyan küllemmel kell rendelkezniük, mely az ő ízlésükre van szabva. Jó tanács, ha vásárolni indulsz, puhatold ki, melyek azok a figurák, minták, színek, amik szóba jöhetnek, így felgyorsíthatod a folyamatot, ráadásul ideje korán bebiztosíthatod a sikeres végeredményt.

Ha ez megvan, akkor következhet a minőségi mustra. A gyermek, ovis ágyneműnek bírnia kell a strapát, azaz stramm kialakítású, mosást, tisztítást jól tűrő, mégis könnyen tisztítható típus kiválasztása a cél. Persze kényesebb darabokat is kinézhetsz, de ezzel a magad életét nehezíted csak meg. Érdemes a praktikum jegyeit is szem előtt tartanod, ezzel a magad malmára is hajtva a vizet. Ha a minőség már adott, akkor végül a kényelem kerül a célkeresztbe. Gyakorlatilag ezen a ponton áll, vagy bukik minden, hiszen ha pihe-puha a gyermek ágynemű, ha a szellőzése megfelelő, ha minden tekintetben optimális feltételeket biztosít az alváshoz, akkor nincs min gondolkodj tovább. Amennyiben a fizikai paraméterek (méretek) a helyükre kerültek, garantálható, hogy olyan kollekcióval térsz haza, ami gyermekednek a legnagyobb örömöt szerzi, s amiben boldogan pihen meg, nyugtató álomba burkolódzva.

Az oldal tetejére